Petró Eszter

Gyerekkoromban 8 kutya várt a családban, folyamatosan figyeltem az otthoni kis „falkát”, szerettem volna megérteni a kutyák viselkedését. Édesapám egyszer a kezembe adott egy újságcikket, ami az ELTE Etológia Tanszék kutatásairól szólt, ekkor határoztam el, hogy az állatok viselkedésével szeretnék foglalkozni.

Igazán szerencsésnek mondhatom magam, amiért az álmom valóra válhatott és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezhettem biológus diplomámat, majd az ELTE Etológia Tanszékén készítettem doktori disszertációmat, melynek témája a kutyák szociális tanulása. A tanszéken végzett kutatásoknak köszönhetően alakult a Do as I do módszer is. Jelenleg az Magyar Tudományos Akadémián dolgozom, ahol tovább folytatom szociális viselkedéssel kapcsolatos kutatásaimat.

Kutyakiképzőként magánórákat és Do as I do tanfolyamokat tartok, amikor pedig csak tehetem, saját kutyáimmal edzek, dolgozok, tanulok. Ők és a gazdáikkal hozzám járó kutyák adják a legtöbb tapasztalatot, ötletet és tudást mind a tudományos ötletekhez, mind a kutyák képzésének előrehaladásához.