Versengés helyett együttműködés – hogyan segít a Do as I do azoknak, akik küzdenek a kutyájukkal

Eszter Petró daid Leave a Comment

A Do as I do módszer csak egy kis szelete a kutyakiképzés „tudományának”, de azzal, hogy egy új megközelítést hoz a kutyakiképzésbe, valójában túlmutat rajta. Akik szeretnének különleges kapcsolatot a kutyájukkal, különleges feladatokat tanítani nekik, jobban megérteni kutyájuk viselkedését ők hasznosnak fogják találni. Ám sokan csak a mindennapi életet szeretnék könnyebbé tenni a kutyájukkal, és nekik elsőre meglepő lehet az, hogy a pórázon való sétát segíti az, ha a kutyát megtanítjuk egy asztalra felugrani.

Ma már egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy azok a kutyák, akik szociális tanulással tanulhatnak, más feladatokat is könnyebben sajátítanak el. A Do as I do-módszerében nem az a legfontosabb elem, hogy a kutyát megtanítjuk palackot borítani (bár ez egy vicces trükk, amit mind a kutya, mind a gazdi élvezni fog), hanem hogy a kutya pusztán a mi megfigyelésünk útján meg tudja tanulni a feladat végrehajtását. Ha a kutyát rá tudjuk venni egy ilyen közös játékra, akkor más helyzetekben, például egy egyszerű behívás esetén is szívesebben fog ránk figyelni, hiszen megváltozik a motivációja. A környezeti ingerek ellenére is érdekesebbek leszünk számára.

A kutya-gazda kapcsolat legfontosabb eleme a kötődés. Szomorú látvány, ahogy a parkban a kutyájuk után kiabáló gazdák egyre hangosabban próbálják rávenni a kutyájukat, hogy az visszatérjen hozzájuk. Nem versenyezhetünk az izgalmas környezettel, ahol például egy mókus kergetése áll szemben a várható büntetéssel, nem kell magyarázni, miért a mókuskergetést választja a kutya. Míg a jó viselkedést hajlamosak vagyunk kézenfekvőnek venni, a rosszat inkább közöljük a másik féllel – legyen az a kutyánk vagy egy családtagunk, aki nem pakolta el maga után a szennyest, holott a viselkedés egyszerűen alakítható a számunkra elfogadható viselkedések jutalmazásával is. Egy behívás akkor fog működni, ha a közelünkben tartózkodás jó élmény a kutyának. Persze nehéz büntetés nélkül kommunikálni, hiszen hozzászoktunk, hogy a büntetés azonnali hatású, de a kutya-gazda kapcsolat szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy a jutalmazás vagy a büntetés van túlsúlyban.

A kutyakiképzés folyamatosan változik, és napjainkban fontos fordulópontokhoz érkezik. Annak ellenére, hogy ma már a viselkedéskutatásnak köszönhetően sokkal többet tudunk a kutyákról, még mindig jelen vannak a fizikai erőszakon alapuló módszerek. A köztudatban még mindig erősen él a dominancián, falkaelméleten alapuló mítosz, erősen él az emberekben, hogy minden viselkedési probléma abból adódik, hogy nem vagyunk elég erős vezetők a kutyánk szemében. E megközelítés szerint a vezető pozícióért folyamatos harc dúl, mert minden egyed arra törekszik, hogy magasabb pozícióba kerüljön, ezt a gondolatot követve a „falkaelmélet” hívei azt az álláspontot követik, hogy a kutya egész életében a saját státuszát próbálja növelni az emberekkel szemben, és ha egy gazda nem tudja kellőképpen kivívni saját pozícióját, akkor azt a kutya veszi át, ami aztán viselkedési problémákhoz vezethet. Ezt az elméletet arra alapozták, hogy a farkasok is falkában élnek – holott ma már tudjuk, hogy a farkasfalka sem így működik, valójában csak a fogságban tartott farkasok rivalizálnak, a természetben nem kell folyamatosan harcolniuk egymással, az „alfák” éppen nyugodtságukkal, megbízhatóságukkal képesek vezetni a csapatot. A vadon élő kutyák nem alkotnak falkát, hanem inkább laza csoportokat, ahol nem egy vezető van, a dominancia helyzetfüggő.

Ahogy változott a kutyákról alkotott képünk, úgy alakult ki egy szelídebb változata is a kiképzésnek, de még mindig sokan úgy tekintenek az ajtón előttük kirohanó kutyára, mint aki éppen a vezetői szerepünket akarja elragadni tőlük. Ezért látjuk sokszor, ahogy a gazdák erejüket fitogtatva, mindenféle (lássuk be, nem stabil vezetőhöz méltó) módszerekkel próbálják visszatartani a kutyát, hogy az előttük lépjen be, ezzel csak feszültséggel töltik meg a szituációt. A kutya azért megy ki előttünk az ajtón, mert nem tanítottuk meg neki, hogy ne tegye, illetve mert egyszerűen érdekli, hogy mi van bent, ott, ahova mi is igyekszünk éppen.

Ha folyamatosan azon aggódunk, hogy a kutyánk mikor veszi át tőlünk a hatalmat, az a kapcsolatot semmiképpen nem viszi jó irányba. Miért olyan népszerű mégis ez a fajta hozzáállás? Talán mert látszólag ideig-óráig megoldja a helyzetet, mert egyszerű átadnia büntetést, mert sajnos emberi mivoltunkból adódóan könnyedén gondolkodunk hierarchikus rendszerben.

Hogyan kellene működnie egy ideális kutya-gazda kapcsolatnak? A kölcsönös bizalom a kulcs, ez tudja működtetni a kapcsolatot, ahogy a vakvezető kutyák és gazdáik is átadják egymásnak a vezetőszerepet – versengés helyett együttműködés. A Do as I do erre nyújthat egy igen jó lehetőséget.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

* Checkbox GDPR is required

*

I agree

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..